Máriapócsi Bazilita Atyák Közössége

A bazilita rend – Nagy Szent Vazul regulája szerint élő, bizánci rítusú szerzetesi közösség – a magyar görögkatolikus egyház egyik meghatározó intézménye, amelynek központja Máriapócson található. A rend Magyarországon a máriapócsi kegyhely vezetésével, lelkigyakorlatok tartásával és széles körű lelkipásztori munkával szolgálta a híveket. A 20. század közepén azonban a történelmi események a rend egyes tagjait emigrációba kényszerítették. 1956-ban három bazilita szerzetes – Rakaczky Bazil, Skinta István és Erdei József – elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokban telepedett le, ahol kezdetben különböző plébániákon végeztek lelkipásztori szolgálatot. Rövid időn belül további társak is csatlakoztak hozzájuk, ami lehetővé tette egy önálló szerzetesi közösség kialakulását. A közösség megszilárdulásának döntő lépése 1963-ban történt, amikor a hívek támogatásával egy farmot vásároltak Matawanban, New Jersey államban. Itt hozták létre monasztikus központjukat azzal a céllal, hogy az amerikai magyar görögkatolikusok számára egyfajta „új Máriapócsot” teremtsenek. Rövid időn belül felépült a templom és a rendház, és a közösség egyre szervezettebbé vált. Az egyházi elöljárók 1969-ben hivatalosan is jóváhagyták a Máriapócsi Bazilita Atyák Közösségét, ami jogi és egyházi értelemben is megszilárdította működésüket. A matawani központ nemcsak szerzetesi élet helyszíne volt, hanem a diaszpóra egyik fontos lelki központjává is vált. A baziliták megszervezték a máriapócsi búcsú amerikai megfelelőjét, rendszeresen fogadták a zarándokokat, és nyári táborokat rendeztek a fiatalok számára, ezzel is erősítve a vallási és nemzeti identitást. Emellett több görögkatolikus magyar plébániát is elláttak, így tevékenységük messze túlmutatott a matawani központon. A közösség jelentőségét mutatja, hogy több magas rangú egyházi személy is felkereste őket: 1973-ban Mindszenty József bíboros, 1989-ben Paskai László bíboros, valamint Miklósházy Attila püspök, aki 1992-ben és 1993-ban a Szent István-napi ünnepségeken is részt vett. A bingó estek bevételéből 1973-ban új közösségi épület, 1981-ben, komplex kolostor és templomegyüttest épült, 100 fős közösségi teremmel, 200 fős kápolnával, 8 hálószobás zarándokházzal, 30 fős ebédlővel. A közösség vezetését kezdetben Rakaczky Bazil (1964–1966), majd Skinta István (1966–1971), ezt követően pedig Erdei József vette át 1971-től, aki hosszabb időn át irányította a közösséget. Az ő működésük alatt a bazilita jelenlét stabil maradt, ugyanakkor már ekkor is érzékelhető volt az amerikai magyar görögkatolikus közösségek általános problémája: a hívek számának csökkenése, az utánpótlás hiánya és az asszimiláció erősödése. A hanyatlás folyamata a 20. század végére és a 21. század elejére vált egyértelművé. A szerzetesi utánpótlás elmaradása, az idősödő rendtagok fogyatkozása, valamint a diaszpóra közösségeinek szétszóródása fokozatosan ellehetetlenítette a közösség fenntartását. A matawani központ jelentősége csökkent, a lelkipásztori feladatokat egyre inkább más egyházi struktúrák vették át, és a zarándokélet is visszaesett. Végül a Máriapócsi Bazilita Atyák Közössége megszűnt mint önálló szerzetesi közösség: a rendház működése lezárult, az ingatlan és az egykori központ elvesztette eredeti funkcióját, és a közösség tagjai más helyeken folytatták szolgálatukat vagy visszavonultak. Az amerikai Mariapoch-Matawan bazilita épületeket 2016-ban eladták, nem egyházi célra. A matawani bazilita közösség története így egy sajátos, mégis tipikus diaszpóra-történetet rajzol ki. A forradalom után emigrációba kényszerült szerzetesek új központot hoztak létre, amely évtizedeken át fontos lelki és közösségi szerepet töltött be az amerikai magyar görögkatolikusok életében. Ugyanakkor a 20. század végi társadalmi és egyházi változások következtében ez a közösség is fokozatosan megszűnt, és ma már elsősorban történeti emlékként él tovább a diaszpóra emlékezetében.

A közösség az USA-ban megszünt, a templom lebontásra került.