Szent István R. K. Egyházközség

A South Bend-i magyar katolikus közösség története a századforduló amerikai magyar egyháztörténetének egyik legjelentősebb fejezete. Bár a város magyar katolikusai már az 1890-es években szerettek volna önálló egyházközséget alapítani, a szervezett közösség létrejötte ténylegesen Bíró Mihály, amerikai névhasználatában Michael J. Biro C.S.C. személyéhez kötődik. Bíró 1863. október 5-én született Szikszón. Gimnáziumi tanulmányait az egri cisztercieknél végezte, majd 1893-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. 1897. augusztus 15-én belépett a Szent Kereszt Kongregációba, két évvel később letette szerzetesi fogadalmát, teológiai tanulmányait pedig a washingtoni Catholic University of America egyetemen fejezte be. Pappá 1900. február 8-án Thomas O'Gorman, Sioux Falls püspöke szentelte. Felszentelését követően a Szent Kereszt Kongregáció és a Fort Wayne-i egyházmegye azzal bízta meg, hogy megszervezze South Bend első magyar katolikus egyházközségét. A korabeli egyházmegyei történeti összefoglalók egyértelműen rögzítik, hogy ő lett a Szent Istvánról elnevezett magyar plébánia első lelkipásztora és intézményalapítója. Munkája jóval túlmutatott egy egyszerű plébánosi kinevezésen: a város addig szétszórtan élő magyar katolikusait egységes közösséggé szervezte, megteremtve egy olyan intézményrendszer alapjait, amely több mint egy évszázadon át szolgálta a dél-bendi magyarságot. Az első nagy feladat a saját templom megteremtése volt. Bíró Mihály 1900. július 3-án megvásárolta a Milburn Memorial Chapel nevű metodista kápolnát, amelyet rövid idő alatt katolikus templommá alakítottak át. Az épület belső terét teljesen átrendezték: három oltárt állítottak fel a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Páduai Szent Antal tiszteletére, elkészült a kóruskarzat, felhelyezték a keresztút stációit, így a korábbi protestáns kápolna rövid idő alatt méltó katolikus templommá vált. A Szent István-templom ettől kezdve nem csupán istentiszteleti hely volt, hanem a South Bend-i magyarság vallási, társadalmi és kulturális életének központja. Bíró Mihály azonban nem elégedett meg a templom létrehozásával. Már ugyanabban az évben felépíttette a plébániai iskolát is, amely 45×45 láb alapterületű, négy tantermes épület volt. A tantermek egyenként ötven gyermek befogadására voltak alkalmasak, az építkezés pedig mintegy 3000 dollárba került. Az oktatásról három világi tanító – egy férfi és két nő – gondoskodott, hat osztályban összesen 171 gyermek tanult. Az iskola létrejötte azt bizonyította, hogy a magyar plébánia már alapításának első évében teljes értékű közösségi intézménnyé vált, ahol a hitoktatás mellett a magyar nyelv és kultúra továbbadására is nagy hangsúlyt fektettek. A közösség fejlődése rendkívül gyors volt. Bíró működésének kezdetén mintegy hatvan magyar család tartozott a plébániához, néhány év elteltével azonban már 321 család, összesen 2166 hívő alkotta a Szent István-egyházközséget. A régi templom befogadóképessége ugyanakkor mindössze 350 fő volt, ezért hamar világossá vált, hogy új, nagyobb templom építésére lesz szükség. A plébániai élet eközben egyre gazdagabbá vált: megalakult a Szent István Lovagjai társulat, a Rózsafüzér Társulat, a Mária Gyermekei csoport, valamint számos jótékony és segélyegylet, köztük a Szent József-, Szent Péter-, Szentháromság-, Szent Antal-, Boldogságos Szűz Mária- és Szent Erzsébet-egylet. Mindez jól mutatja, hogy a magyar plébánia néhány év alatt a város egyik legélénkebb katolikus közösségévé fejlődött. Az alapítás éveinek egyik árnyoldala az volt, hogy a gyors fejlődés jelentős anyagi terhekkel járt. A templom és az iskola felépítése után a plébániát még mindig mintegy 7900 dolláros adósság terhelte, ami az akkori viszonyok között rendkívül magas összegnek számított. Mindez azonban nem akadályozta meg a közösséget abban, hogy tovább fejlődjön, és új célokat tűzzön maga elé. 1907-ben jelentős korszakváltás következett be. Bíró Mihály lemondott a plébánia vezetéséről, a Szent Kereszt Kongregáció pedig átadta a Szent István-egyházközség irányítását a világi papságnak. Bíró visszatért Magyarországra, ahol a székesfehérvári egyházmegye papjaként szolgált haláláig, 1941-ig. Utóda a plébánia élén Frönlich János lett, aki már egy jól megszervezett, gyorsan gyarapodó, ugyanakkor a régi templom szűkösségével és az építkezésekből származó adósságokkal küzdő közösséget vett át. Frönlich János vezetése alatt a magyar hívek nagyszabású vállalkozásba kezdtek: elhatározták egy új, reprezentatív templom felépítését. Az építkezés nem pusztán gyakorlati szükségszerűség volt, hanem a South Bend-i magyarság megerősödésének látványos jelképe is. Az alapkőletétel a város egyik legjelentősebb közéleti eseményévé vált. A szertartáson Herman Joseph Alerding püspök mellett jelen voltak a Notre Dame Egyetem vezetői, az Osztrák–Magyar Monarchia konzuli képviselői, valamint South Bend gazdasági életének meghatározó személyiségei, köztük Joseph D. Oliver és J. M. Studebaker. A korabeli sajtó szerint mintegy tízezer ember vett részt az ünnepségen, amelyen a magyar és lengyel katolikus társulatok teljes díszben vonultak fel, és amelyet a város egyik legimpozánsabb nyilvános eseményeként tartottak számon. Az új Szent István-templom 1910-re készült el, és méreteiben messze felülmúlta az eredeti kápolnát. A tégla- és kőépület South Bend egyik legszebb katolikus templomának számított. Homlokzatát négy monumentális kőoszlop díszítette, fölé pedig egy 121 láb magas, nyolcszögletű harangtorony emelkedett. A belső teret Szent István király életét és bibliai jeleneteket ábrázoló festmények ékesítették, az acélszerkezetű épület pedig mintegy 1400 ülőhelyet biztosított úgy, hogy minden hívő akadálytalanul láthatta a főoltárt. A templom felszentelése ismét South Bend egyik legnagyobb katolikus ünnepévé vált: a felvonuláson magyar, lengyel, belga és más nemzetiségű katolikus egyesületek vettek részt, a sajtó pedig mintegy százötven pap jelenlétéről számolt be. A látványos sikerek mögött azonban már ekkor megjelentek azok a problémák, amelyek néhány évvel később súlyos válsághoz vezettek. Az új templom felépítése rendkívül nagy anyagi áldozatot követelt a közösségtől. 1910-ben a South Bend Tribune arról tudósított, hogy egy építőanyag-kereskedő pert indított Alerding püspök és Frönlich János ellen a ki nem fizetett építőanyagok miatt, és zálogjog bejegyzését kérte a templomra. Bár az ügy végül nem törte meg az építkezés sikerét, jól érzékeltette, hogy a jelentős adósságok és a vagyonkezelés kérdése egyre komolyabb feszültséget okozott. Mivel a hívek saját áldozatvállalásuk eredményeként tekintettek az új templomra, a tulajdonjog és a gazdálkodás kérdése identitásbeli jelentőséget is kapott: egyre többen tették fel a kérdést, ki rendelkezik a magyarok által felépített templom fölött, és kinek tartozik elszámolással a plébános. Ezek a konfliktusok néhány év múlva a Kubinyi Viktor személye körül kibontakozó válságban teljesedtek ki, amely hosszú időre megosztotta South Bend magyar katolikus közösségét. A közösség fejlődése azonban az új templom felépítésével nem ért véget. Éppen ellenkezőleg: a látványos sikerek mögött már ekkor megjelentek azok a feszültségek, amelyek néhány éven belül a South Bend-i magyar katolikus közösség történetének legsúlyosabb válságához vezettek. Az építkezés jelentős adósságot hagyott maga után, miközben a hívek úgy érezték, hogy a saját áldozatvállalásukból felépített templom felett nekik is joguk van beleszólni a gazdálkodásba és a vagyon kezelésébe. A templom tulajdonjogának, illetve a világi gondnokok szerepének kérdése fokozatosan egyre élesebb vitákhoz vezetett. A konfliktus Frönlich János távozását követően, Kubinyi Viktor plébánossága idején mélyült el igazán. A személyi ellentétekhez erkölcsi vádak, a templom irányítása körüli viták és a püspökséggel való nézeteltérések társultak. A válság végül 1911-ben szakadáshoz vezetett: a hívek egy része Kubinyi Viktor mellett állt ki, míg mások a Fort Wayne-i püspök döntését támogatták. Amikor nem sikerült megegyezésre jutni, a Kubinyit követő csoport kivált a római katolikus egyházból, és megalapította a Független Magyar Katolikus Szent Szív Egyházat, amely később az Amerikai Lengyel Nemzeti Katolikus Egyházhoz csatlakozott. A szakadás jelentősen meggyengítette a South Bend-i magyar katolikus közösséget, ugyanakkor a Szent István-plébánia végül megőrizte egységét, és a hívek többsége továbbra is a római katolikus egyház keretében maradt. A válság rendezése hosszabb időt vett igénybe. Kubinyi távozását követően Kovács Lajos kapta meg a plébánia vezetését, de mindössze nyolc hónapig maradt hivatalában, mivel nem tudta kibékíteni a szemben álló feleket. Utódja Várlaky Sándor lett, aki két éven át vezette az egyházközséget, majd átmenetileg Horváth György, a Notre Dame Egyetem papja látta el a magyar hívek lelkipásztori szolgálatát. Bár ezek az évek nem hoztak látványos fejlődést, sikerült megszilárdítani a plébánia működését, és lezárni a szakadás legnehezebb időszakát. 1916-ban Horváth Lőrinc lett a plébános, akinek működése újabb fordulópontot jelentett a South Bend-i magyarság történetében. A város déli részén addigra olyan jelentős magyar telep alakult ki, hogy indokolttá vált egy második magyar katolikus egyházközség megszervezése. Horváth Lőrinc még ugyanabban az évben megalapította a Magyarok Nagyasszonya (Our Lady of Hungary) plébániát, amely ettől kezdve a város déli részének magyar híveit szolgálta. South Bend így hosszú évtizedeken át két önálló magyar katolikus egyházközséggel rendelkezett, ami jól érzékelteti a helyi magyar közösség lélekszámát és szervezettségét. Az átmeneti időszakban a Szent István-templomban Miller Pál, a Notre Dame Egyetem papja végezte a lelkipásztori szolgálatot. A húszas évek elején Wenckheim Frigyes plébánossága alatt ismét fejlődésnek indult az egyházközség. Kiemelt figyelmet fordított a magyar katolikus oktatásra: meghívta az Isteni Szeretet Leányai kongregáció nővéreit, akik átvették az iskola vezetését, majd 1925-ben új iskolaépületet emeltetett a plébánia számára. Munkáját Charles Scholl káplán segítette. Az iskola nemcsak oktatási intézmény volt, hanem a magyar nyelv és identitás megőrzésének egyik legfontosabb központjává vált. 1927-ben új korszak kezdődött a plébánia történetében, amikor a Fort Wayne-i püspök az egyházközség vezetését az erdélyi ferences rendre bízta. Az első ferences plébános Bíró Lőrinc OFM lett, káplánja pedig Kukla Tarzicius OFM. Néhány év múlva Kukla vette át a plébánia vezetését, munkáját pedig Fitzsimmons OFM, Thiel Teofil OFM, John Woods OFM és Bónis Arkangyal OFM segítették. A ferencesek csaknem másfél évtizeden keresztül vezették a Szent István-egyházközséget, és nagy hangsúlyt fektettek a magyar nyelvű lelkipásztorkodásra, az egyesületi életre és a fiatalok nevelésére. A gazdasági világválság nehézségei ellenére sikerült fenntartaniuk a plébánia és az iskola működését. 1939-ben a plébánia ismét egyházmegyei kezelésbe került. A püspök Konrád Suelzert nevezte ki plébánossá, akinek káplánja Horváth József volt. 1944-ben Horváth József követte őt a plébánia élén, munkáját pedig Homkó János, Rupp Elemér, Renner Herbert, majd Hanyicska Pál segítette. A második világháború éveiben a templom a magyar hívek számára nemcsak lelki, hanem nemzeti összetartozásuk egyik legfontosabb jelképe is volt. Ennek különleges állomását jelentette, hogy 1947-ben amerikai útja során Mindszenty József bíboros is felkereste a South Bend-i Szent István-templomot, ami maradandó emlék maradt a helyi magyar közösség számára. 1951-ben Horváth József utódaként Péterffy Gedeon – amerikai nevén Elmer Peterson – lett a plébános. Több mint négy évtizedes szolgálata alatt a plébánia történetének új kihívásokkal kellett szembenéznie. Az új magyar bevándorlás fokozatosan elapadt, a régi generáció kihalt, a fiatalabb nemzedék pedig egyre inkább beolvadt az amerikai társadalomba. A magyar nyelv használata visszaszorult, miközben a város nyugati részére egyre nagyobb számban költöztek spanyol ajkú katolikus családok. Ennek következtében a templomot fokozatosan megosztották a spanyol nyelvű hívekkel, akik szintén itt tartották istentiszteleteiket. Péterffy Gedeon mindvégig igyekezett megőrizni a magyar hagyományokat, ugyanakkor alkalmazkodott a közösség megváltozott összetételéhez. Szolgálatának utolsó jelentős eseménye volt Miklósházi Attila püspök 1992-es látogatása, amely a magyar lelkipásztori szolgálat és a dél-bendi közösség kapcsolatát erősítette. Péterffy Gedeon 1993-ban bekövetkezett halála után a plébánia már nem kapott önálló magyar lelkipásztort. A hívek gondozását David J. Porterfield C.S.C. és Christopher Cox C.S.C. vette át, miközben a magyar közösség létszáma tovább csökkent. A Fort Wayne–South Bend-i egyházmegye végül a hívek alacsony száma és az épület állapotának romlása miatt 2003. május 31-ével megszüntette a Szent István-plébániát, területét pedig a Szent Adalbert és a Szent Kázmér plébániákhoz csatolta. A templom épületét 2004-ben lebontották, telkét közösségi célokra adományozták, míg a plébániai iskola épületében továbbra is szociális intézmények működtek. A South Bend-i Szent István-templom több mint egy évszázadon át meghatározó szerepet játszott az amerikai magyarság vallási és közösségi életében. Története jól példázza az amerikai magyar katolikus egyházközségek fejlődésének ívét: a bevándorlók áldozatos templomépítését, az önálló intézmények létrehozását, a belső konfliktusok leküzdését, majd a természetes asszimiláció és a demográfiai változások következtében bekövetkező hanyatlást. Bár maga a templom már nem áll, emléke a South Bend-i magyar katolikus közösség egyik legfontosabb történeti öröksége maradt.