Sólymos Oszkár (eredetileg Schmidbauer Oszkár; 1872. augusztus 3. – Kanada, 1938) esztergomi főegyházmegyés római katolikus pap, hitoktató, a Regnum Marianum egyik korai szervezője, majd az Egyesült Államok és Kanada magyar közösségeinek lelkipásztora. Születési helye, valamint halálának pontos helye és időpontja egyelőre nem ismert.

1895. október 8-án szentelték pappá. Az Esztergomi Főegyházmegye papja volt; 1906-ban a főegyházmegyei körlevél szerint elbocsátották (dimissus) a Székesfehérvári Egyházmegyébe. 1897-ben Wenckheim gróf családjánál nevelőként működött, ezt követően 1900-ig Kőhídgyarmaton volt segédlelkész. 1900 és 1902 között Budapesten elemi iskolai hitoktatóként dolgozott, 1902-től 1906-ig pedig a Philippinum Intézet igazgatója, valamint a VII. kerületi Szent József Kongregáció elnöke volt.

Budapesti működésének egyik legfontosabb fejezete a későbbi Regnum Marianum kialakulásához kapcsolódott. Prohászka Ottokár ösztönzésére az 1897–1898-as tanévben Sólymos vezetésével fiatal budapesti hitoktatók kezdtek szervezetten foglalkozni középiskolás fiúkkal. Az oratoriánus szellemiségű papi közösség és ifjúságnevelő munka a Regnum Marianum egyik közvetlen előzményévé vált; Sólymos annak első szervezői közé tartozott, és a közösség intézményi hátterének megteremtésében is szerepet vállalt.

1906-ban elhagyta Magyarországot és Észak-Amerikába költözött. 1907-ben Clevelandben működött segédlelkészként, majd 1907 szeptemberétől 1910-ig a pennsylvaniai Northampton Magyarok Nagyasszonya magyar plébániájának plébánosa volt. 1910-ben rövid ideig az ohiói Daytonban szolgált.

Az 1910-es évek elején Kanadában, elsősorban Saskatchewan területén végzett missziós munkát a szétszórtan élő magyar telepesek között. Településről településre járva kereste fel a magyar farmereket, misézett, gyóntatott és közösségeket szervezett; Wakaw térségében is adatolható működése. Kanadai tapasztalatairól magyarországi katolikus lapoknak is beszámolt. Egy 1911-ben közölt leveléből érzékletes kép rajzolódik ki a préri magyar misszió nehézségeiről: a nagy távolságokról, a szétszórt tanyavilágról és arról, hogy a magyar papnak a lelkipásztori munka mellett a telepesek mindennapi életét is meg kellett ismernie. A kanadai magyarok számára Magyarországról Rákóczi-zászlót is igyekezett szerezni.

1913 szeptemberében visszatért az Egyesült Államokba, és a toledói Szent István magyar plébánia vezetését vette át. 1915-ben Akronba került, ahol meghatározó szerepet játszott a helyi magyar katolikus közösség önálló megszervezésében, és a Jézus Szíve magyar egyházközség alapító plébánosa lett. Egyúttal részt vett a közeli Barberton magyar katolikusainak lelkipásztori ellátásában is. Akroni működése legalább 1918 decemberéig adatolható.

Később ismét Kanadába költözött, és Saskatchewan magyar telepesei között folytatta munkáját. Az 1920-as években Plunkett és a Szent László-telep környékén szolgált. Amikor Hanauer Á. István váci püspök 1926-ban meglátogatta a kanadai magyar közösségeket, útja a Sólymos által gondozott Szent László-telepet is érintette. 1929-ben Sólymos már a telep plébánosaként szerepel a forrásokban; ekkor ő áldotta meg az Érdujhelyi Menyhért emlékére felállított emlékoszlopot egy több száz magyar részvételével megtartott ünnepségen.

Életének utolsó szakaszát Saskatchewanban töltötte. 1938-ban hunyt el Kanadában.

Cikke jelent meg az Alkotmány c. újság 1911. évi 141. számában