Magyar jezsuita szerzetes, kínai misszionárius, történész, sinológus és egyetemi tanár, a 20. századi magyar jezsuita tudományosság egyik legjelentősebb alakja. Kutatásainak középpontjában a kínai jezsuita missziók története, a kínai–orosz kapcsolatok és a kora újkori kelet-ázsiai diplomáciatörténet állt. Tudományos pályáját Kínában kezdte, majd a Harvard Egyetemen szerzett doktori fokozatot, ezt követően közel három évtizeden át a Georgetown University professzoraként működött, életének utolsó éveiben pedig a római Jezsuita Történeti Intézet kutatójaként dolgozott.

1915. augusztus 18-án született Nagypáliban. Középiskolai tanulmányait a pécsi Pius Gimnáziumban végezte, majd 1934. július 30-án Budapesten lépett be a Jézus Társaságába. A noviciátust és filozófiai tanulmányait Budapesten végezte, ezt követően 1940-ben a magyar jezsuiták kínai missziójába küldték. Előbb két éven át a japán megszállás alatt álló Pekingben tanult kínai nyelvet, majd 1942–1943-ban Tamingban (Yungnien) felügyelőként és tanárként működött a magyar rendtartomány missziójában. 1943 és 1947 között a Sanghaj melletti Zikavej (Xujiahui) jezsuita főiskoláján teológiát hallgatott, ahol 1946. július 27-én pappá szentelték.

1947-ben Rómába került, ahol a Jezsuita Történeti Intézetben kezdte meg a kínai misszió történetének forrásfeltáró munkáját, miközben a Pápai Gergely Egyetem egyháztörténeti karán folytatott tanulmányokat. Harmadik próbaévét 1949–1950-ben a spanyolországi Gandiában végezte, ünnepélyes négyfogadalmas professzióját pedig 1951. augusztus 15-én tette le.

1955-ben a Harvard Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol kelet-ázsiai történelemből és nyelvtudományból szerzett doktori fokozatot. Disszertációja The Jesuits and the Sino-Russian Treaty of Nerchinsk (1689): The Diary of Thomas Pereira, S.J. címmel 1961-ben Rómában jelent meg, és a kínai–orosz kapcsolatok történetének alapvető forrásmunkájává vált. A mű a nercsinszki szerződés létrejöttében közreműködő jezsuiták szerepét dolgozta fel, és később a kínai–szovjet határvitákkal foglalkozó kutatásokban is hivatkozási alapnak számított.

1958-ban a washingtoni Georgetown University professzora lett, ahol 1985-ig a kelet-ázsiai történelem oktatójaként működött. Megszervezte és felépítette az egyetem Kelet-Ázsia történetével foglalkozó posztgraduális képzését, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó ilyen jellegű programjává vált. Az egyetemen számos vezető tisztséget töltött be: 1964 és 1966 között az Üzleti Kar (School of Business Administration), 1966 és 1968 között pedig a School of Foreign Service dékánja volt. Hallgatói között több később ismert közéleti személyiség is megtalálható volt, köztük Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke.

Nyugdíjba vonulását követően egy évig a washingtoni Smithsonian Institution Woodrow Wilson-ösztöndíjas kutatójaként dolgozott, majd 1986-ban Rómába költözött, ahol ismét a Jezsuita Történeti Intézet munkatársa lett. Haláláig a Monumenta Sinica forráskiadási vállalkozáson dolgozott, amely a 16–18. századi kínai jezsuita missziók dokumentumainak kritikai kiadását tűzte ki célul. A sorozat első kötete halála után, 2002-ben jelent meg John Witek SJ szerkesztésében, Sebes József előkészítő munkájára támaszkodva. Hagyatékában további két kötet kiadásra előkészített anyaga maradt fenn.

1990. március 16-án, hosszan tartó betegség után hunyt el Rómában. A kortárs nekrológok a kínai jezsuita missziók történetének nemzetközileg elismert kutatójaként emlékeztek meg róla, aki tudományos munkájával maradandó hozzájárulást tett a kínai kereszténység és a jezsuita missziók történetének feltárásához.

The Jesuits and the Sino-Russian Treaty of Nerchinsk (1689): The Diary of Thomas Pereira, S.J. Roma, 1961.
Monumenta Sinica. I. (1546–1562). Roma, 2002. (Sebes József hagyatéka alapján, John W. Witek SJ szerkesztésében).
Emellett számos angol nyelvű tanulmányt publikált a kínai jezsuita missziók, a kínai–orosz diplomáciai kapcsolatok és a kora újkori Kelet-Ázsia történetének témakörében.