Solymár (Stréhling) János SJ (Hódmezővásárhely-Kutaspuszta, 1923. december 26. – Toronto, Ontario, Kanada, 1976. március 10.) jezsuita szerzetes, katolikus pap, a kanadai és svédországi magyar emigráció lelkipásztora, cserkészvezető és lapszerkesztő.

Szegény zsellércsaládban született. Fiatalon kisbéresként dolgozott; gazdája felismerte tehetségét, ezért lehetőséget kapott a továbbtanulásra. Elemi iskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte, majd a kalocsai jezsuita gimnáziumban tanult. 1943. augusztus 14-én lépett be a Jézus Társaságába. Noviciátusát Budapesten, a Manrézában végezte. 1946 és 1948 között Szegeden filozófiát tanult, majd a kommunista hatalom egyház- és szerzetesrend-ellenes intézkedései következtében elhagyta Magyarországot.

1949-től a belgiumi Bürenben magiszterként működött. Teológiai tanulmányait 1952 és 1953 között Maastrichtban végezte, és 1954. augusztus 23-án szentelték pappá. Harmadik próbaévét, a jezsuita terciát 1956-ban a québeci Mont-Laurier-ben végezte. Végső fogadalmát 1957. február 2-án tette le.

Kanadai magyar lelkipásztori szolgálatát Courtlandben kezdte: az ottani Szent László magyar plébánián Havas János SJ utódaként működött. Munkája nem korlátozódott a hagyományos lelkipásztori feladatokra. Színielőadásokat rendezett, foglalkozott a fiatalokkal, és művészi, kézműves tehetségét is a közösség szolgálatába állította. Ő tervezte a templom mellett kialakított, az édesanyák emlékére létesített Fatimai Szűzanya-kegyhelyet. Courtlandi működésének idején a magyar közösség sportpályát és sportházat létesített, valamint magyar kölcsönkönyvtárat szervezett.

1958 decemberében a hamiltoni Szent István magyar plébánia plébánosa lett, amelyet 1966-ig vezetett. Hamiltonban új plébániaház épült, és nagy figyelmet fordított a közösségi, kulturális és ifjúsági életre. Fellendítette a magyar iskolát és a cserkészmozgalmat, Zadubán György közreműködésével pedig énekkart szervezett. Munkájában különösen fontos szerepet kapott a fiatal magyar nemzedék nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzése.

Az 1960-as évek második felében Európába helyezték, és Stockholm központtal a svédországi magyar katolikusok lelkipásztora lett. Szolgálatának kezdő időpontjára a források eltérő adatokat közölnek: egyesek 1965-öt, mások 1967-et jelölik. Svédországban a szétszórtan élő magyarok lelkipásztori ellátása mellett az emigrációs sajtóban is tevékenykedett. Szerkesztette a Katolikus Értesítő, majd az Új Értesítő és az Isten Népe – Új Értesítő című kiadványokat, 1969-ben pedig az Életünk szerkesztésében is részt vett.

Különösen szoros kapcsolatot ápolt a külföldi magyar cserkészmozgalommal. Az emigrációban működő magyar cserkészek lelki vezetőjeként táborokban és találkozókon vett részt, ahol lelkipásztori munkája mellett kézműves foglalkozásokat is vezetett: többek között kopjafa- és fokosfaragásra tanította a fiatalokat. A cserkészetet a magyar nyelv, kultúra és keresztény hagyomány továbbadásának fontos eszközének tekintette.

1975. szeptember 15-én visszarendelték Kanadába, Hamiltonba. Újabb kanadai szolgálata azonban rövid ideig tartott: 1976. március 10-én, 52 éves korában Torontóban elhunyt. Gyomorrákban hunyt el.

A stockholmi Katolikus Értesítő, Új Értesítő, Isten Népe – Új Értesítő, illetve 1969-ben az Életünk szerkesztője.