Horváth István Anzelm OSB magyar–latin szakos bencés gimnáziumi tanár és diaszpóralelkipásztor volt. 1920. augusztus 8-án lépett be a Pannonhalmi Szent Benedek-rendbe, 1925. szeptember 11-én tett ünnepélyes fogadalmat, majd pappá szentelték. Rövid kőszegi és budapesti tanári szolgálat után 1929-től 1934-ig az esztergomi bencés gimnáziumban tanított. Az iskolai oktatás mellett prédikált, vallási és kulturális előadásokat tartott, tanulmányi kirándulásokat vezetett, színjátékot rendezett, valamint az Esztergom és Vidéke munkatársa volt.

1934-ben saját kérésére Brazíliába utazott, hogy bekapcsolódjon a São Paulo és környéke magyar katolikusainak lelkipásztori ellátásába. Kezdetben a São Pauló-i Szent Benedek-apátságban lakott, majd Szelecz Arnold és más magyar bencések mellett részt vett a Vila Anastácio-i magyar lelkipásztori központ, az úgynevezett „Új Pannonhalma” kialakításában. Átvette a magyar egyházközség központi vezetését és az egyesületek irányítását, prédikált, gyóntatott, valamint a magyar közösség kulturális és társadalmi életének szervezésében is közreműködött. Szolgálati ideje alatt jött létre a Szent István Király magyar plébánia. 1938-ban brazíliai magyar zarándokcsoportot vezetett a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Brazíliából rendszeresen küldött leveleket és beszámolókat az esztergomi sajtónak. São Paulóban 1938-ban Szent István címmel imakönyvet szerkesztett, hazatérése után pedig A brazíliai magyarság címmel adott közre tanulmányt. A Brazília és Magyarország között 1942-ben kialakult hadiállapot és a bevándorló közösségeket sújtó korlátozások miatt elhagyta az országot. Hazatérése után a Magyarok Világszövetsége irodájában tájékoztatta a brazíliai magyarok hozzátartozóit, majd Komáromban és Kőszegen tanított. 1948-tól Zalaapátiban házgondnokként működött. 1950. május 1-jén halt meg Keszthelyen.

Szent István, São Paulo, 1938., Imakönyv – Markos Jánossal és Szelecz Arnolddal közösen, uo.