Apja Proszt Ignác kántortanító volt, anyját Varga Vilmának hívták. Testvére karmelita szerzetes lett.roszt János SDB (Sármellék, 1908. május 5. – Montevideo, Uruguay, 1983. július 24.) magyar szalézi szerzetes, misszionárius és a dél-amerikai magyar emigráció lelkipásztora volt. Édesapja, Proszt Ignác kántortanító, édesanyja Varga Vilma volt. Vallásos családban nevelkedett, ahol már gyermekkorában felmerült, hogy papi hivatást választ. Eredetileg szalézi szerzetestestvérnek készült, ezért cipészmesterséget tanult Keszthelyen, majd 1927. május 20-án belépett a rákospalotai Klarisszeumba. Augusztusban megkezdte noviciátusát, december 8-án beöltözött, első szerzetesi fogadalmát pedig 1928. augusztus 15-én tette le. Elöljárói papi hivatást láttak benne, ezért teológiai tanulmányokat folytatott, és 1938. november 27-én Córdobában (Argentína) pappá szentelték.

Már fiatal szerzetesként misszióba jelentkezett, és 1931-ben Argentínába küldték. November 6-án érkezett Patagóniába, ahol a szalézi missziókban kezdte meg szolgálatát. Több mint harminc éven át dolgozott a patagóniai Szalézi Művekben, elsősorban az őslakosok és a szórványban élő hívek lelkipásztori ellátásában. Bár erről az időszakról szerény természete miatt kevés részlet maradt fenn, visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy ezt tekintette élete legszebb és legtermékenyebb korszakának. Különös örömmel ápolta a patagóniai missziók hagyományait és az indián származású Ceferino Namuncurá tiszteletét.

1962. március 11-én elöljárói rendelkezésére Uruguayba került, ahol Montevideo központtal a Szentszék által kinevezett magyar lelkipásztorként (missionarius cum cura animarum) folytatta szolgálatát. Rövid ideig Brazíliában is működött, majd ismét Montevideóban szolgált. Közel húszéves uruguayi működése alatt több mint háromszáz magyar temetést végzett, miközben mindössze 106 keresztelést jegyzett fel, ami jól érzékelteti az emigráns közösség elöregedését. Leveleiben többször írt a fogyatkozó magyar közösség sorsáról és arról az aggodalmáról, hogy távozása után nem marad magyar pap az országban.

Élete utolsó éveiben egészségi állapota jelentősen megromlott: szívbetegséggel küzdött, látása is erősen meggyengült, és többször hosszabb időt töltött szanatóriumban. Ennek ellenére erejéhez mérten tovább szolgálta híveit. 1981-ben még részt vett Argentínában annak az évfolyamnak az ötvenéves találkozóján, amellyel egykor misszióba érkezett Patagóniába. Utolsó levelében már búcsút vett ismerőseitől, és azt írta, mire sorai megérkeznek, reménye szerint már „otthon”, az örök hazában lesz. 1983. július 24-én hunyt el Montevideóban. Egész életét Don Bosco lelkiségében, a missziós szolgálatnak és a dél-amerikai magyarság lelkipásztori gondozásának szentelte.

Kéziratban megőrzött emlékei épületes olvasmány saját gyermekkoráról és epizódokban bemutatott nevelői tapasztalatáról.