Rátkay János SJ, báró (Pettau, Stájer Hercegség, Habsburg Monarchia, 1647. május 22. – Carichí, Új-Spanyolország Alkirályság, 1683. december 26.) jezsuita szerzetes, misszionárius, térképész és útleíró, az első magyar jezsuita, aki a mai Mexikó területén végzett missziós szolgálatot. A tarahumara (rarámuri) indiánok között folytatott munkája mellett a vidék első részletes térképének elkészítőjeként és a Tarahumara-vidék egyik legkorábbi tudományos igényű leírásának szerzőjeként is ismert.

A nagy- és kisratkói Rátkay (Ratkaj) bárói családban született Pettau városában (ma Ptuj, Szlovénia). Ifjúkorában I. Lipót császár udvarában apródként szolgált, majd 1664. november 14-én Bécsben belépett a Jézus Társaságába. Bölcseleti tanulmányait 1667 és 1669 között Grazban végezte, ezt követően három éven át a goriziai jezsuita gimnáziumban tanított. Ezután ismét Grazba került, ahol teológiát hallgatott, és 1676-ban pappá szentelték. A következő évben Judenburgban végezte harmadik próbaévét (tercia), majd 1678–1679-ben Linzben etikát tanított. Nyelvismeretéhez a magyar mellett a német és a horvát is hozzátartozott.

Már európai évei alatt misszionáriusi hivatásra készült. 1679-ben Sevillába utazott, ahol a Spanyol-Amerikába induló jezsuita misszionáriusok felkészítésében vett részt. Hosszabb várakozás után 1680 nyarán hajózott ki Cádizból, Veracruz érintésével érkezett Új-Spanyolországba, majd hosszú szárazföldi utazást követően jutott el Chihuahua tartomány Tarahumara misszióiba. Útjáról részletes naplót és leveleket vezetett, amelyek a 17. századi Atlanti-óceáni átkelés és az észak-mexikói missziók elsőrangú forrásai közé tartoznak.

1680 őszétől a tarahumara indiánok között szolgált. Rövid idő alatt elsajátította a helyi nyelvet, előbb Tutuaca környékén, majd Carichí missziójában működött. Lelkipásztori munkája mellett jelentős szerepet vállalt a missziós települések megszervezésében, a földművelés fejlesztésében és az európai gabona-, illetve gyümölcstermesztés meghonosításában. A források szerint a carichí redukció megszervezésében meghatározó szerepet játszott.

Rátkay nemcsak misszionáriusként, hanem tudományos megfigyelőként is maradandót alkotott. Három latin nyelvű jelentést küldött európai elöljáróinak, amelyek részletesen ismertetik a Tarahumara-vidék földrajzát, éghajlatát, növény- és állatvilágát, valamint a rarámuri indiánok életmódját, társadalmi szokásait és vallási hagyományait. Leghíresebb műve, a Relatio Tarahumarum Missionum eiusque Tarahumarae Nationis Terraeque Descriptio a térség egyik legkorábbi etnográfiai és földrajzi leírása. Ehhez készítette el a Tarahumara első ismert részletes térképét, amelyen feltüntette a missziós állomásokat, a spanyol erődítményeket és az indián településeket. Az eredeti kéziratot és térképet ma a római jezsuita levéltár őrzi.

Carichíban halt meg 1683. december 26-án, mindössze harminchat évesen. Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak. A kortárs jezsuita források csupán halálának tényét rögzítik, míg a későbbi hagyomány szerint egy indián mérgezte meg, mert fellépett a keresztény tanítással összeegyeztethetetlen szokások – elsősorban az éjszakai ivászatok és pogány szertartások – ellen. Ez az utóbbi hagyomány azonban történetileg nem bizonyítható teljes bizonyossággal.

Rátkay János a magyar jezsuita missziótörténet egyik legjelentősebb alakja. Munkássága messze túlmutatott a lelkipásztori szolgálaton: levelei, földrajzi leírásai és térképe a 17. századi Észak-Mexikó kutatásának máig alapvető történeti forrásai, ezért a misszionárius mellett a korai etnográfusok és kartográfusok között is számon tartják

Levelezést folytatott a rendtársakkal és feletteseivel (missziós jelentések formájában),
missziós beszámolókat készített a tarahumara vidék lakóiról, szokásaikról, a térítés előrehaladásáról,
részben etnográfiai jellegű megfigyeléseket is lejegyzett, amelyek a rend központi levéltárába kerültek.
Ezek a kéziratos források ma a jezsuita rend archívumaiban, főleg Róma (Archivum Romanum Societatis Iesu – ARSI), valamint esetenként a Mexikói Jezsuita Levéltárban találhatók.